Koncz Judit
Másfél éve hallottam először a Láthatatlan Színházról. Egy barátnőm hívott meg az előadásra, köszönöm neki! Kíváncsian, izgalommal telve érkeztem. És ott vártak, figyeltek rám, fogták a kezem, vezettek, adtak, szerettek. Vándorként úgy éreztem valami számomra addig hiányzó értéket találtam! És ott maradtam.
Azóta élem át egy fantasztikus csapat tagjaként, immár révészként a csodát minden előadáson és minden találkozáskor. Egyre lelkesebb és összetartóbb közösségünk szerteágazó irányba kezd elindulni, hogy a módszerben rejlő lehetőségeket felhasználva az élet legkülönbözőbb területein érje el az embereket. Mindannyian épülünk és gazdagodunk együttléteink során.
Vándoraink arcát figyelve a kendő alatt és szavaikat hallgatva az előadás után tudom, hogy ez a „kincs” az ő életüket is teljesebbé teszi, hogy az a fél óra nekik szól önmagukról! Kis megálló, apró csend a rohanó világban. Önismeret és terápia. Kapunyitás önmaguk felé általuk vezérelt mértékben, szeretettel és elfogadással teli légkörben. Mélyen megérintődve érkeznek a Csendterembe, hálájukat fejezik ki a beszélgetések során. És vissza akarnak jönni!